Labat szó és jeltár forrásának megtekintése


== Fogalomírás, szótagírás ==

A tiszta szótagírás előnye, hogy gyorsan megtanulható és viszonylag könnyen és gyorsan olvasható.
A jóval nagyobb számú (ideális esetben több ezer) fogalomjel elsajátításához sok idő, használatához pedig nagy műveltség és intelligencia szükségeltetik.

Labat szó- és jeltárában a legutolsó jelszám 598 (képjel-típus pedig – a számugrások-számkihagyások  miatt – 400-nál is kevesebb található benne). A tiszta fogalomíráshoz több ezer jelre van szükség (lásd a kínait), a szótagíráshoz pedig elegendő lenne néhány száz jel. Az előbbi számadatok tehát azt jelzik, hogy a mezopotámiai jelkészlet igazán egy „vegyes” írásrendszerhez megfelelő, amelyben az összetételek, a nyelvtani ragok, képzők, fonetikai kiegészítők, determinatívumok (szócsoport-meghatározók) fontos szerepet játszanak. 

Vajon az akkád hatalomátvételtől kezdve a fogalomírásos jelek szerepe arányosan csökkent-e a sumer hagyományok háttérbe szorulásával? – teszi fel a kérdést Labat.
Az akkád korban a közönséges levelek írói már alig használtak fogalomjeleket, azonban a hivatalos okmányokban, vallási és mágikus feljegyzésekben, jóslatokban még sokáig megőrizték a többé-kevésbé leegyszerűsített sumer jelformákat. A fogalomjelekkel „el lehetett rejteni” azokat a profán szemek elől. Akik megtanulták a fogalomírást (pl. a pecséthengerek vésnökei), azok „befolyással lehettek térre és időre” – írja Labat.


== Érvek a sumer fogalomírásos rendszer működőképessége mellett ==

Labat szó- és jeltárának bevezetője fontos és megalapozott állításokat sorol fel a szótag- és fogalomírással kapcsolatban. Szerzőjének azonban elkerülte a figyelmét, hogy a flektáló akkád nyelvben a magánhangzók száma jelentősen kevesebb, mint a sumerban. 

Joggal feltételezhetjük, hogy az a, e, i, u mellett még számos más magánhangzót (pl. á, ó, ő, ű) is ismertek és használtak a sumerok, amelyet az akkádok nem tudtak kiejteni vagy egymástól megkülönböztetni. A polifónia és a homofónia gyakori felbukkanása Labat és Deimel szótáraiban bizonyára innen eredeztethető.
A számításba vehető magánhangzók hosszú és rövid változataival (a kevesebb szóba jöhető jelentés miatt) máris könnyebben olvashatóvá válna a Labat szerint csupán 598, Deimel szerint pedig 972 jelforma-csoportot használó sumer fogalomírásos rendszer. 
A szócsoport-meghatározókkal és a fonetikai kiegészítőkkel „segített” jelkészlet így már több ezer egyértelműen megkülönböztethető alapolvasatot biztosítana. Velük már működőképessé válna a sumer fogalomírás rendszere – különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a jelösszetételek (ligatúrák) segítségével ez az alapszókincs korlátok nélkül bővíthető.

További nehézséget jelentett az akkádok számára a sumer és az akkád nyelv eltérő mássalhangzó-készlete, erre azonban most nem térünk ki.


== A hangtani értékek megbízhatósága ==

Labat őszintén megállapítja, hogy a „hangtani (fonetikai) értékek adatait vagy a szótagjelek sajátosságait… csak jelzésként szabad figyelembe venni”. 

Ez annyit jelent, hogy gyakran használták a szóban forgó jelet az adott hangzósítással. Az ókori mezopotámiai szövegek folyamatos olvasását ugyanis jelentősen nehezíti, hogy egy jelhez több olvasat, hangtani érték és jelentés társul. Így a „gyors és egyértelmű olvashatóság” kritériuma gyakran nem áll fenn, az ilyen szövegeket tehát (az egyiptomi hieroglif feliratokhoz hasonlóan) „csak” hosszas munkával lehet értelmezni, melyhez jelenként percek, órák vagy akár napok szükségeltetnek. 
Érdemes tehát különválasztanunk a jelentés megállapításának és a hangzósításnak a kérdéskörét. Az utóbbival kapcsolatban azért merül fel bizonytalanság sumer szövegek esetén, mert lejegyzésük más szerkezetű „közvetítő” nyelvek segítségével történt meg.

A sumer írás lényegében (szótagértékeket is használó) fogalomírás volt, egy jel egy meghatározott alapértelmet hordozott. Ehhez az alapjelentéshez csatlakoztak a származtatott és rokon jelentések, illetve a rokon értelmű szavak (szinonimák). 
A sumer fogalomírás-rendszer  kevésbé volt merev, mint a kínai. Megengedte pl., hogy a jeleket hangok, illetve hangcsoportok jelölésére (is) alkalmazzák. Ennek oka az a törekvés lehetett, amely a mondatok értelmét szabatosabbá kívánta tenni (pl. a nyelvtani szerkezetek – prefixumok, ragok, belragok – pontos megjelölésével). Ezek jelölésére gyakran használtak fel rövid alapszavakat. 

Így pl. az AN igekötőt (prefixumot) hangtanilag ugyanúgy kellett kiejteni, mint a Labat 13-as jelzeténél (rövidítve: [[L.13]]-nál) szereplő AN-t (eredeti jelentése: ég). 

:Megjegyzések: 
 
:Az indexekre és a homonimákra a sumeroknak valószínűleg nem volt szükségük. A homonima mint fogalom felbukkanása minden jel szerint a flektáló nyelvek szűkebb magánhangzókészletének köszönhető. A sumerok ugyanis feltehetően jóval több  magánhangzót és más mássalhangzókészletet használtak, mint az őket meghódító akkádok (babiloniak, asszírok), így a ma homonimának tekintett hangalakokat a sumerok feltételezésünk szerint másképp ejthették ki. 
:Emiatt korunk tudományos fogalmakban gondolkodó íráskutatói a pontos megkülönböztethetőség kedvéért bevezették az indexeket.
:Az AN esetében – ahol ugyanaz a [[L.13]]-as jel jelöli  mindkét AN-t (a prefixumot és az „eget”) – a kiejtés és jelalak teljes egyezéséről van szó. Ez mindenképpen szorosabb kapcsolatot feltételez – olyat pl., mint amilyen a magyar „fel” igekötő  és az  ég (a felső világ) között fennáll.
:Az esetek többségében eltérő jelek jelölik a szótárakban a homonimákat – ilyenkor az azonos hangértékhez tartozó, de eltérő jeleket az indexek különböztetik meg.

Az akkádok átvették a sumerok írásrendszerét, és a nagyobbrészt fogalomírásos rendszernek a fonetikus jellegét nyomatékosították. Flektáló (tőhang-váltó) nyelvükhöz ez a jelleg sokkal jobban illett, mint az agglutináló-inkorporáló sumerhoz. Bizonyos jelek fogalomírásos jellegét azonban továbbra is megőrizték, pl. [[L.343]] rabû nagy. 

Labat a fogalomírásos jellegüket megőrző jelekre is ad példát. Ilyenkor a szavak sorrendje is értelemhordozó szereppel bír:
[[kép:Šar(ru) mâti(m).jpg|bélyeg|középre|(1) šar(ru) mâti(m) = az ország királya (2) mât(u) šarri(m) = a király országa]]

Vajon mennyire megalapozott Labat előbbi értelmezése? 
Láthatjuk, hogy Labat a fogalomírásos feliratok esetén is újasszír ékjelekkel szemlélteti gondolatait, a feliratokat pedig akkádul olvassa el. Célja elsősorban az akkád feliratok értelmezésének segítése (ezt támasztja alá szó- és jeltárának címe is: Az ''Akkád'' Epigráfia Kézikönyve). 

Labat a fonetikai értékek kormegadásakor az  ősi akkád, ó-, közép- és újasszír/babiloni kategóriákat használja. Sajnos már nem tudjuk megkérdezni Labat úrtól, hogy az  ősi akkádon mit értett (csak feltételezhetjük, hogy az ősibb sumer nyelv egyik dialektusát – tehát nem a ma akkád alatt értett babiloni-asszír nyelvet).  
Ha az előbbi szöveg archaikus vagy klasszikus sumer jelekkel rögzítve fordul elő, a fogalomírásos szöveget sumerul érdemes elolvasnunk.  Pl. a

[[kép:LUGAL KUR(.RA)..jpg|középre]]

jelek esetén esetében a sumer olvasatok: LUGAL KUR(.RA).

Azonban [[L.366]] KUR további jelentései (az ország mellett): hegy, ragyog. 
A [[L.471]] jel gyakoribb olvasatai és jelentései:  NIS<sub>20</sub>, MIN3 2, UTU<sub>3</sub> Šamaš napistenség, UTU<sub>3</sub> šarru király.
A 20-as szám éppen a Napisten (UTU, Šamaš) klasszifikátora, tehát a [[L.471]] jel olvasatai szorosan kapcsolódnak egymáshoz.
A [[kép:LUGAL KUR(.RA)..jpg|50px]] jelek mint fogalomjelek tehát – függetlenül attól, hogy akkádul vagy sumerul értelmezzük őket  – inkább a heggyel, a ragyogással és UTU (Šamaš) napistenséggel állnak kapcsolatban. (Pl. olyan összefüggésben, hogy ’a ragyogó Nap, a hegy mögül felkelő Nap(istenség)’.)

A š''ar(ru) mâti(m)'' olvasat viszont nem általános érvényű, csak speciális  szövegkörnyezetben érvényes. 
Labat megadott példájában ráadásul nem az 1-es indexű šar<sub>1</sub> ([[L.152]]), hanem a ritkábban használt 4-es indexű šar<sub>4</sub> ([[L.471]]) szerepel. Ez az eljárás mindenképpen külön indoklást igényelne, hiszen a ’király’ jelentésű [[L.151]] ([[L.151]] LUGAL šar<sub>2</sub> király) vagy a leggyakrabban használt hangtani érték ([[L.152]] šar) sokkal erőteljesebben utal a király fogalmára, illetve a király akkád hangalakjára ([[L.152]] šar).

A persepolisi feliraton is a jellemzőbb [[L.151]] jel szerepel a király jelzésére. [[L.151]] fonetikai értékei: šar<sub>3</sub>, šarru, lugal. Ez a jel ténylegesen is királyt jelent: sumerul LUGAL, akkádul: šarru. Felhasználásával az „ország királya”  (vagy a „hegyek királya”) a következőképpen írható:

[[kép:Ország királya.jpg|középre|100px]]

Elmondhatjuk tehát, hogy Labat Bevezetőjében egy nem a legjellemzőbb értelmezéssel találkozunk, mely csak a későbbi akkád nyelv hangalakjainak segítségével olvasható az „ország királyának” vagy a „király országának”

==Akkád vagy sumer?== 
Nézzünk meg most Szargon király táblafeliratát! Erről az írásemlékről az ''Ősi tikok nyomában'' c. könyvünk részletesebben is ír (a 85-88. oldal a jeleket is pontosan feltünteti). Most csak röviden érzékeltetjük a felmerülő problémákat.

Anton Deimel 2. nyelvtani gyakorlatában (Sumer Nyelvtan, Miskolc, MBE, 1998 – az eredeti, Rómában, 1939-ben kiadott mű magyar fordítása) a teljes szöveget akkádul értelmezi. Pl. a 7. kolumnát (olvasási egységet) a következőképpen fordítja:  išruk = (fel)szentelte.

A megadott három jel olvasata azonban a + mu + ru. Ezt sumerul értelmezve valóban a „(fel)szentelte” jelentést kapjuk, hiszen [[L.68]]-nál ott szerepel az  A.MU.RU összetétel. Ennek a sumer szónak az akkád fordítása išruk. Ezt  azonban  az akkádok az  iš, a ru és az uk (vagy iš + ruk) hangtani értékű jelekkel írták le, pl. a 
[[L.212]] (fonetikai értéke: iš) + [[L.68]] (fonetikai értéke: ru) + [[L.130]] (fonetikai értéke: uk) 
jelek segítségével. 

További érv a szöveg sumer volta mellett, hogy Szippar neve is sumerul (UD.KIB.NUNki) fordul elő, a ilŠamaš napistenséget leíró jel pedig minden további nélkül sumerul is olvasható (dUTU).
 
Valószínű tehát, hogy egy olyan fogalomírásos, eredetileg sumer nyelvű szövegről van szó, amelybe Sarganisarri akkád király idejében (Kr. e. 24. sz.) beleírták az akkori uralkodó nevét. A fogalomírásos szöveget Deimel  szerint – amiatt, hogy az  uralkodó neve akkád, és emellett néhány akkád nyelvtani elemet (ana, in) is felismerni vél – akkádul célszerű olvasni. Ezután megadta értelmezésének német fordítását is. Indoklásában két akkád nyelvtani elemre hivatkozik:
* az első a [[L.148]] in, amely akkádul a helyhatározó prefixuma. Labat szerint a jel sumer prefixum is, további jelentései: gabona(termés), len. Így a „Szipparban” olvasat mellett a „Szippar gabonatermésének (fel)szentelése” is szóba jöhet a szöveg értelmezésekor. 
* Deimel második érve az a-na mint nyelvtani elem, mely akkádul azt jelenti, hogy ''számára''. Esetünkben azonban UTU napistenség neve előtt áll, egyik (legvalószínűbb)  jelentése sumerul: „atyjának”.

A Sarganisarri névvel kapcsolatban megjegyezzük, hogy első eleme (Sargani) Szargon nevének fonetikus átírása is lehet, 
a második részt jelölő jeleket (amelyek akkád olvasata Deimel szerint „sarri”) pedig sumer fogalomírásként értelmezve a LUGAL URU (a város királya, uralkodója) olvasathoz jutunk. Mivel Szargon az agadei dinasztia alapítója, így uralkodásának idején a sumer nyelvű táblafeliratok még gyakorinak számítanak. 
A megadott fogalomírásos szöveg akkádul és sumerul is olvasható. Deimel a felirat akkád olvasatára ad példát. Véleményétől eltérően mi – az előbbi érvek alapján – a sumer nyelvű értelmezést tartjuk megalapozottabbnak.


== Városnevek elemzése ==

Amint láttuk, a városnév (Szippar) esetében lehetőségünk nyílt a körültekintő ellenőrzésre. 
Nézzünk meg még egy, városnevekkel kapcsolatos példát! 
Babilon városának egyik sumer neve KA.DINGIR(.RA)
<sup>ki</sup>, jelentése [[L.133]]-nál: az isten(ek) kapuja, akkád neve Babilu – jelentése megegyezik a sumer névével.
[[L.308]]-nál és D.308/5-nél megjelenik egy rövidítés (E), melyet az  Eki (akkádul Babilu, lásd D.308/131) városnév helyett használtak, kizárólag újbabiloni szövegekben.

Ennek a rövidítésnek a felbukkanása egy sumer szövegben nem igazán valószínű (ugyanis anakronizmus) – mégis találunk olyan megállapítást az ilyen témakört tárgyaló könyvekben, amely ezt feltételezi.


== Az akkádok nyelvi „újításai” ==

Az előbbi példákból láthatjuk, hogy a '''mezopotámiai feliratoknál már a szöveg nyelvének megállapítása is komoly körültekintést igényel.''' 

Az akkád nyelvben meglévő hangtani értékek kifejezéséhez kevésnek bizonyult az átvett sumer jelkészlet. A nagyszámú homonimából pedig egy is elegendő lett volna a kiejtést követő (alapvetően szótagírásos) írásmódot használó akkádok számára. A több szótagú sumer hangértékek, olvasatok (pl. [[L.13]] DINGIR, [[L.483]] LAGAB) pedig nehezen használhatóknak bizonyultak az akkádok részére. 

Végül az akkádok megtalálták a megoldást: mindegyik átvett jelhez jellemzően egy fonetikai értéket (nyitott /pl. ab/ és zárt /pl. mur/ szótagértéket, illetve ritkán kétszótagosat /pl. para/) kapcsoltak, s ezzel írásukat gyorsan és egyértelműen olvashatóvá  tették. Ezzel azonban elveszett számukra a sumer írásrendszerrel még kifejezhető rejtett többértelműség, művészi-irodalmi magasröptűség, a szókincs logikus bővítésének határtalansága. 

:Az akkádok lépéseit a praktikum irányította. A nyelv így egyre jobban a gyakorlatot, a mindennapi életet, az egyértelműséget kezdte szolgálni (korunkban az angol nyelv tölti be ezt a szerepet, mint „közlekedő nyelv”), a szakralitás fokozatosan háttérbe szorult.
A folyamat betetőzése a manapság használt '''betűírásos ábécé''', ahol az egyes jelekhez  önkényesen rendelt hangokat a diákok az iskolában tanulják – a jel-hang megfeleltetés azonban más a franciában, a németben, az angolban és a magyarban… 

Az előbbiekből is láthatjuk, hogy a mezopotámiai írásemlékek tanulmányozásához a sumer és az akkád hangtan és nyelvtan  alapos ismerete is szükséges.


== Ajánlott szakirodalom ==
 
A kiadás időrendje szerint rendezve:

* Delitzsch, F.: Sumerisches Glossar. Leipzig, 1914
* Deimel, Anton:  Šumerische Grammatik. Päpstliche Bibelinstitut, Róma, 1939 ''(Magyarra fordította: Imre Kálmán, MBE NLKME, Miskolc, 1998)''
* Érdy M.: A sumír, ural-altáji, magyar rokonság kutatásának története. Gilgamesh, New York, 1974
* Gosztony K.: Dictionnaire d’Étimologie Sumérienne et Grammaire Comparée. É. E de Boccard, Paris, 1975 ''(Összehasonlító  szumér  nyelvtan.  Magyarra fordította:  Vállay Ferenc Károly, Duna K., Fahrwangen, 1975)''
* Sjöberg, A. J. et. al.: The Sumerian Dictionary of the University Museum of Pennsylvsnia, Philadelphia 1984
* Green, M. W. – Nissen, H. J: – Damerow, P. – Englund, R. K.: Zeichenliste der archaischen Texte aus Uruk. Berlin, 1987
* Hayes, John: A Manual of Sumerian Grammar and Texts, Undena Publications, Malibu, 1990 ''(Kutatási segédanyag az ókori Kelet nyelvészeti emlékeinek tanulmányozásához)''
* Halloran, John A.: Lexicon of Sumerian Logograms, h. n., 1995 
* Rédei Károly: Őstörténetünk kérdései. A nyelvészeti dilettantizmus kritikája. Budapest, 1998 ''Itt hívjuk fel az assziriológusok figyelmét, hogy érdemes lenne a viszonylag nagy példányszámban megjelent könyv mezopotámiai nyelvekre vonatkozó „megállapításait” kritikai elemzés tárgyává tenni, s a nyilvánvaló hibákat  kijavítani.''

* A világ nyelvei. Főszerkesztő: Fodor István, Akadémiai Kiadó, Bp., 1999 ''(A sumer és akkád nyelvtan rövid összefoglalása, Zólyomi Gábor összeállítása)''
* Mieroop, Marc van de:.Cuneiform Texts and the Writing of History. London, 1999
* Glassner, J.-J.: Écrire à Sumer. L’invention du cunéiform, h. n., 2000
* Thompsen, M.-L: The Sumerian Language. Coppenhagen, 2001
* Edzard, D. O.: Sumerian Grammar. Leiden-Köln, 2003
* Borger, R.: Mesopotamisches Zeichenlexikon, Münster, 2004
* Sumer szótár az interneten: http://psd.museum.upenn.edu/epsd/nepsd-frame.html